Magyarok a világranglistán

Az év elején öt magyar páros van a legjobb tíz között a világranglistán a saját kategóriájában, míg a legjobb húsz között további négy páros neve található. Az abszolút legjobb helyezés a világbajnok Balogh Csongor, Szabó Anita párosé, ők a Senior I. Standard ranglista harmadik helyén állnak.

A felnőtt ranglistákon Andrea Silvestri és Váradi Martina áll a legelőkelőbb helyen, ők a latin ranglistán a 2530 rangsorolt páros között a 7. pozícióból várják a 2018-as év versenyeit. A második legjobb párosunk a rangsorban a csak néhány hónapja együtt táncoló Miha Zerjav és Karcagi Laura, ők éppen a 100. helyen állnak. Standard táncokban Fodor Norbert Csanád és Vaszi Réka a legmagasabban jegyzett páros, a 95. helyen állnak. A tíztánc világranglistán Urbán Tamás és Répás Szilvia van a legjobb száz között, a 80. helyen állnak.

Az ifjúsági korosztályban Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra standard táncokban éppen csak kicsúszott a TOP10-ből, a 11. helyről várják az utolsó ifis évük kezdetét. Rajtuk kívül még Szabó Ádám és Fábián Anna (95. hely) van a legjobb százban. A latin ranglistán négy magyar páros is TOP100-as: Szabó Ádám és Fábián Anna (38.), Szabó Ábel Zsombor és Bokodi Panna (45.), Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra (46.), Novák István és Sebesi Daniella (71.).

A senior korosztályban a Senior I. korcsoportban standard táncokban Balogh Csongor és Szabó Anita a 3. helyen áll a világranglistán, rajtuk kívül TOP100-ban van még Kemény Tamás és Princz Nóra (25.), Horti Árpád és Fekete Krisztina (60.), Váczi Márk és Váczi Noémi (80.). Latin táncokban Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia a 6. helyen áll, míg Tímár Attila és Szalontai Kata a 12. a rangsorban. Senior II. korosztályban Kiss Mihály és Farkas Mónika az 5. a latin ranglistán, míg senior III. korcsoportban Kránicz József és Dobó Erika a 17. a standard rangsorban.

A profik között latin táncokban Süttő Roland és Tombácz Anikó a 13., tíztáncban Budai Attila és Barna Lilla a 10. helyen áll.

(Kiss Mihály és Farkas Mónika neve valószínűleg adminisztrációs hiba miatt nem szerepel a WDSF oldalán található világranglistán, de a számításaink szerint a pontjaik száma alapján az ötödikek. Kemény Tamás és Princz Nóra neve a párostól kapott információk szerint adminisztrációs hiba miatt nincs a listán, számításaink szerint az ő pontjaik a huszonötödik helyhez elegendőek jelenleg.)

Latin világranglista (2530 rangsorolt páros):
7. Andrea Silvestri, Váradi Martina
100. Miha Zerjav, Karcagi Laura
147. Hidi Balázs, Kis Violetta
239. Horváth Kende Soma, Hajnal Regina
343. Török Árpád, Molnár Barbara
350. Novák István, Sebesi Daniella
354. Pop Vlad Alex, Butor Zsófia
372. Szőts Dániel, Egresi Melinda Beatrix
393. Borbás Csaba, Tóth Emília
409. Popovics Richárd, Dénes Edina
422. Király Márk, Lissák Laura
461. Hegyes Bertalan János, Farkas Boglárka
484. Temesvári Báint Máté, Haddad Sabrina
514. Bencsik Gergő, Sándor Szilvia
516. Dunai Bence, Horváth Petra Vanda
528. Gáspár Patrik, Szondi Fanni
529. Szabó Ádám, Fábián Anna
579. Urbán Tamás, Répás Szilvia
608. Pellei Mihály, Tóth Enikő
632. Keresztes László, Bartha Lilla
633. Bátor Tamás, Hercsik Zsuzsanna
648. Kakuk Milán, Szabó Tamara
794. Zilahi Szabolcs György, Gede Andrea
798. Szabó Ábel Zsombor, Bokodi Panna
810. Balázs Márk, Keresztszegi Ramóna Maja
845. Reck Tibor, Szlepák Andrea Zsuzsanna
863. Petrenkó Tamás, Zsila Andrea
893. Reiter Renátó, Kersák Dóra
893. Mózer Adrián, Lévai Doroti
926. Somoskői László, Pós Polett
926. Kerekes Krisztián János, Szakál Evelin Noémi
954. Török Tamás, Gyurkovits Éva
987. Gombkötő Balázs, Laskovics Petra
1061. Balogh Csaba, Pető Gabriella
1222. Katona András, Bondár Dóra
1222. Gál Krisztián, Muzsai Anna
1232. Osvárt András, Szatmári Dorottya
1258. Balikó Gergely, Hári Nikolett
1258. Tóth Árpád, Lengyel Claudia
1448. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
1497. Rischák Balázs, Gálfi Petra
1711. Rozsnyai Márton, Tóth Boglárka
1716. Széles András, Sipos Viktória
1756. Raul Szabolcs János, Csofcsics Csenge
1793. Göller Barnabás Gábor, Göller Kitti
1836. Bartek János, Mezősi Daniella
1949. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka
2017. Sárosi Róbert, Oroszlán Dóra
2195. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn
2195. Bécsi Kristóf Patrik, Nagy Alexandra Éva
2206. Aleks Valente, Tolnai Krisztina
2291. Kézsmárki János, Bakos Adrienn
2291. Zsoldos Gábor, Kocsis Katalin
2291. Ébend András, Mester Dóra
2291. Tímár Attila, Szalontai Kata
2291. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
2291. Szőke János, Hollósi Barbara Mónika

Standard világranglista (2320):
95. Fodor Norbert Csanád, Vaszi Réka
137. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
235. Horváth Kende Soma, Hajnal Regina
244. Hegyes Bertalan János, Farkas Boglárka
263. Borbás Csaba, Tóth Emília
265. Panka Dániel, Panka Dorottya
345. Kovács István Zoltán, Bakó Barbara
387. Bencze István, Prozlik Anna
389. Popovics Richárd, Dénes Edina
403. Szajduk Szabolcs, Illés Dominika Nóra
418. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka
432. Petar Marjanovic, Fazekas Fanni
441. Kővágó Dávid, Peták Magdolna
444. Gombkötő Balázs, Laskovics Petra
474. Tejeda Tamás Márk, Várnai Zsófia
493. Balga Kristóf, Forgó Éva Patrícia
496. Tábori Ármin, Dézsy Klaudia
518. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn
615. Kovács Győző, Szenti Regina
678. Rischák Balázs, Gálfi Petra
691. Börcsök Balázs, Németh Laura
719. Bődi Dénes, Késmárki Vanessza
727. Urbán Tamás, Répás Szilvia
842. Wirth Bence, Várkonyi Dóra
968. Biri Gábor, Nagy Fruzsina
1021. Rozsnyai Márton, Tóth Boglárka
1039. Králik János, Králik Jánosné
1039. Bánfi Antal, Bellágh Mária
1174. Kőszegi Gergely, Kiss Dorottya
1234. Balogh Csaba, Pető Gabriella
1644. Horti Árpád, Fekete Krisztina
1788. Szabó Ádám, Fábián Anna
1814. Balikó Gergely, Hári Nikolett
1931. Dunai Bence, Horváth Petra Vanda

Tíztánc világranglista (228):
80. Urbán Tamás, Répás Szilvia
102. Popovics Richárd, Dénes Edina
114. Horváth Kende Soma, Hajnal Regina
140. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka

Ifjúsági Latin világranglista (1275):
38. Szabó Ádám, Fábián Anna
45. Szabó Ábel Zsombor, Bokodi Panna
46. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
71. Novák István, Sebesi Daniella
182. Somoskői László, Pós Polett
187. Szűcs Dávid, Csermák Klaudia Noémi
271. Rischák Balázs, Gálfi Petra
282. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka
341. Bánáti Marcell, Kilner Panna
348. Börcsök Balázs, Németh Laura
472. Szabó Ákos, Szabó Klaudia
530. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
552. Balikó Gergely, Hári Nikolett
595. Bacsik Bence, Tóth Melitta
600. Raul Szabolcs János, Csofcsics Csenge
610. Krizsán Dominik, Nagy Réka Anna
648. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
736. Holló Patrik, Perendi Dorottya
748. Gál Krisztián, Muzsai Anna
904. Maczkó Márk Miklós, Bakos Rebeka
942. Kővágó Dávid, Peták Magdolna
1024. Kerim Al-Hakim, Vass Virág

Ifjúsági Standard világranglista (1038):
11. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
95. Szabó Ádám, Fábián Anna
129. Kővágó Dávid, Peták Magdolna
131. Rischák Balázs, Gálfi Petra
198. Börcsök Balázs, Németh Laura
224. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
228. Bir Gábor, Nagy Fruzsina
363. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka
375. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
404. Balikó Gergely, Hári Nikolett
415. Kerim Al-Hakim, Vass Virág
426. Krizsán Dominik, Nagy Réka Anna
468. Bacsik Bence, Tóth Melitta
476. Szabó Ákos, Szabó Klaudia

Senior I. Latin világranglista (251):
6. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
12. Tímár Attila, Szalontai Kata
109. Kovács Máté, Makai Zsuzsa
149. Zsoldos Gábor, Kocsis Katalin
177. Wu-Hen-Chang Anta, Surján Cecília
239. Nagy Péter, Kaposvári Ágnes

Senior I. Standard világranglista (475):
3. Balogh Csongor, Szabó Anita
25. Kemény Tamás, Princz Nóra
60. Horti Árpád, Fekete Krisztina
80. Váczi Márk, Váczi Noémi
132. Orosz László, Király Marianna
167. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
226. Halász Barna, Weidinger Ágnes
367. Almási László Tibor, Kubinyi Emese
367. Asztalos Zoltán, Kissné Szegedi Zsuzsanna

Senior II. Latin világranglista (337):
5. Kiss Mihály, Farkas Mónika
326. Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior II. Standard világranglista (837):
181. Asztalos Zoltán, Kissné Szegedi Zsuzsanna
210. Baranyai Szilárd, Illés Enikő
289. Almási László Tibor, Kubinyi Emese
476. Bánfi Antal, Bellágh Mária

Senior III. Standard világranglista (867):
17. Kránicz József, Dobó Erika
97. Bánfi Antal, Bellágh Mária
802. Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior IV. Standard világranglista (434):
47. Králik János, Králik Jánosné
97. Bánfi Antal, Bellágh Mária

Profi Latin világranglista (104):
13. Süttő Roland, Tombácz Anikó
52. Kovács Gergely, Dudás Ágnes
98. Hancz Patrik, Hancz Bianka

Profi Tíztánc világranglista (13):
10. Budai Attila, Barna Lilla

(Forrás: WDSF)