iDance Kupa: László Csabáék nyertek, Zsom Olivérék elbúcsúztak

Pécsen rendezték meg az iDance Kupa táncverseny keretében az év utolsó ranglistaversenyét, amelyen a felnőttek és ifik standard, a juniorok latin táncokban mérték össze tánctudásukat.

A délutáni klubközi versenyen a műsorvezető, Tímer Péter jól "bemelegítette" a közönséget, így a ranglistára igazi jó versenyhangulatot teremtettek a nézők. A legnagyobb szurkolótábora Zsom Olivérnek és Vozár Boglárkának volt, akik ezen a versenyen búcsúztak az amatőr pályafutásuktól. Rövid megnyitó beszédében a Magyar Táncsport Szakszövetség elnöke, Sági István is elismeréssel szólt a páros eredményeiről.

A jó hangulatú versenyen talán csak a táncoló párok létszáma miatt lehetett ok a borúra, hiszen két korosztályból mindössze húsz pár lépett parkettre standard táncokban, de a juniorok 13 fős mezőnye sem mondható igazán nagynak. A felnőtt-ifjúsági ranglistán a 20 duóból 12 jutott be a középdöntőbe, majd hatan folytathatták a döntőben. A végeredményt tekintve nem történt meglepetés: László Csaba és Páli Viktória állhatott fel a dobogó tetejére, Hegyes Bertalan és Kis Violetta lett a második, míg Zsom Olivér és Vozár Boglárka számára egy bronzéremmel zárult az amatőr versenyzés. Filotás Márk és Barkóczi Zsófia a 4., Budai Attila és Barna Lilla az 5., Kósa András és Prozlik Anna a 6. helyet szerezte meg.

Zsom Olivért és Vozár Boglárkát nem csak a nézők, a család és a barátok, hanem a versenyzőtársak is hosszú percekig tapsolták a záró tangó után. Olivér és Bogi táncolt még egy utolsó quickstepet, majd könnyes szemmel megköszönték az elmúlt szép éveket edzőiknek, Törökgyörgy Józsefnek és feleségének Erika néninek, a szüleiknek, családjuknak és természetesen minden barátnak, szurkolónak.

A páros profiként folytatja a pályafutását, és tiszta szívből kívánjuk nekik, hogy sok-sok sikerben és felemelő pillanatban legyen részük a következő években a táncparketten és a magánéletben egyaránt!

A junior ranglistán a korosztálytól búcsúzó Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka állhatott fel a dobogó tetejére a még junior I. korú Szabó Ádám, Kovács Eszter és az itthon most bemutatkozó Gáspár Patrik, Hercsik Zsuzsanna kettős előtt.

A versenyen egy cha-cha-cha és egy jive erejéig az egy hete a latin világbajnokságon elődöntőig jutó Nagymihály Balázst és Szalai Ágnest is láthatta a közönség.

Felnőtt-Ifjúsági Standard ranglista (20 induló):
1. László Csaba, Páli Viktória
2. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
3. Zsom Olivér, Vozár Boglárka
4. Filotás Márk, Barkoczi Zsófia
5. Budai Attila, Barna Lilla
6. Kósa András, Prozlik Anna

Junior Latin ranglista (13 induló):
1. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
2. Szabó Ádám, Kovács Eszter
3. Gáspár Patrik, Hercsik Zsuzsanna
4. Perendi Mátyás, Battyányi Szandra
5. Sárosi Róbert, Tóth Emília
6. Szabó Noel Marcell, Mátyus Maja