Átadták a Lábán Rudolf-díjakat

2016. május 10-én adták át a 2015-ös esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjakat.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított. A XX. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit.

A 7 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint Artus Cseppkánon - Hogy vagy Hérakleitosz? és Marcio Canabarro - Molnár Csaba Tropical Escape című előadása érdemelte ki a 2015-ös év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.

A Lábán Rudolf-díjjal járó emlékplakettet Urbanovits Krisztinától és Forgách Andrástól vették át az alkotók a Trafó Kortárs Művészetek Házában tartott ünnepélyes díjátadón, amit a Tünet Együttes rövid műsora színesített.

A Lábán-kuratórium tagjai:
- Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
- Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
- Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő
- Králl Csaba – tánckritikus
- Rényi András – esztéta
- Százados László – művészettörténész
- Török Ákos – tánc és színházkritikus

Lábán Rudolf táncos-koreográfus, táncelméleti kutató 1879-ben született Pozsonyban, tanulmányait Budapesten, Párizsban, Bécsben végezte. Első iskoláit 1910-ben Münchenben és a svájci Asconában alapította, később Zürichben, Nürnbergben, Stuttgartban, Mannheimben, Hamburgban, Berlinben és Angliában dolgozott. Az ő nevéhez fűződik az "ideális" táncszínház modellje, a térharmónia-elmélet és a kinetográfia, vagyis a táncjelírás is. Számos intézményt, mozgásstúdiót alapított, ahol tanítványai tovább folytatják az általa elkezdett tevékenységet.

(Forrás: Trafó)